Irány Székesfehérvár!

A középkori Magyarországon csak az lehetett törvényes uralkodó, akinek az esztergomi érsek Szent István koronáját Székesfehérváron helyezte a fejére. A Székesfehérvár belvárosában történő séta kicsit mindenkit a középkorba repíthet. A mai napig is megtalálhatók a cégérek a főúti boltok bejárata fölött. A sétálóutcát néhány éve felújították. A város egy nyári szökőkutat is kapott, illetve a térkövekbe modern fénycsíkokat is beépítettek. A látvány, önmagáért beszél.
Érezzük jól magunkat Székesfehérváron!

Árpád Fürdő Székesfehérváron

A székesfehérvári Árpád Fürdő szecessziós stílusú, kupolás műemléképületét 2010-ben újították fel. Az 1920-as évek elején folytatott korszerűsítés során az Árpád szállóval bővítették. A felújítás során eredeti szépségében állították helyre a faragott kabinsort, a korabeli díszburkolatokat és stukkókat. A fürdőben megtalálhatók a korhű berendezések mellett a legmodernebb technika is. A fürdő hangulata, exkluzív környezete és gazdag wellness kínálata kényeztetés a testnek és a léleknek is.

A fürdőnek összesen 7 medencéje van. Mivel wellness és spa lehetőségek is vannak itt, így nagyon alkalmas pihenésre és feltöltődésre. A szauna merülő medencéje a nyitott részlegen található. Találhatunk itt pihentető élménymedencéket, termálvizet, finn szaunát, infraszaunát, gőzkabint, aroma szaunát, sóbarlangot, hidromasszázst és masszázst is.

A fürdőpalota szívében elhelyezkedő törökfürdő ma már mozaikkal kirakott ülőmedenceként funkcionál. Kellemes vizéből gyönyörű panorámaként tárul a vendégek elé a helyreállított, szépséges kupola. A törökfürdő bejáratának két oldalán található két kis beépített hidromasszázs kádja. Az újonnan épült szaunavilágban egy kültéri és egy beltéri merülőmedence szolgálja a szaunázás utáni hideg felfrissülést.

bEAT Étterem

A bEAT Étterem magas szintű gasztronómiai élvezetet biztosít egy izgalmas milliőben. Ez az étterem sokkal több egy kiváló étteremnél, hiszen formabontó eleganciája, kulturális programjai és barátságos személyzete egyedülálló színfoltja a városnak.

Az étterem eklektikus berendezésének és a zenei estéknek, illetve a modern és hagyományos ízeknek köszönhetően mindenki jól érezheti magát az étteremben. A bEAT-ben a jelen és a múlt találkozásának lehetünk szemtanúi. Ez a hely inspirál, élményt ad és segít kiszakadni a hétköznapi feszített ritmusából.

Az étlapon többek között olyan érdekes ételek szerepelnek, mint a mogyoróvajas saláta, pattogatott kukoricával tálalt kukorica- krémleves, de kolbászchipes, bazsalikomos, kápia paprikás rakott krumpli is szerepel az étlapon. Az étterem nem csak az ízekért és a hangulatért felel. Hétköznap a finom ízek és a kellemes zene segíti az ellazulásban. Pénteken és szombaton meglepetés előadókkal, zenekarokkal kedveskednek az ide betérő vendégeknek. A családokra is gondoltak, hiszen vasárnap animátor várja a gyerekeket a rendezvényteremben, ezzel a szülőknek biztosítanak kikapcsolódási lehetőséget.

Pe-Ki Apartman Székesfehérvár

Székesfehérvár a királyok városa, Fejér megye megyeszékhelye. A városban megszámlálhatatlan kulturális, közéleti és gyerekeknek tervezett programokkal várja az ide látogatókat. A Pe-Ki Apartman a város szélén egy új lakónegyedben, Harmatosvölgyben található.

A székesfehérvári szállást úgy alakították ki, hogy bárki komfortosan érezhesse itt magát. A kávéfőzővel, vízforralóval, tűzhellyel, sütővel, kenyérpirítóval felszerelt konyhában bekészített kávékapszula és tea várja a vendégeket.

A hálórészben klíma, tévé és egy boxspring ágy teszi még kényelmesebbé a vendégek itt tartózkodását.

A nappaliban étkezősarok, klíma és kényelmes kanapé fogadja a vendégeket. A vendégek nyáron, a teraszon élvezhetik a napsütést.

Kapcsolódó cikkek

Érezzük jól magunkat Székesfehérváron!

Irány Székesfehérvár!

A Székesfehérvár belvárosában történő séta kicsit mindenkit a középkorba repíthet, ráadásul csodás szállásokat is találunk a városban.

Miért imádjuk az őszi esküvőket?

Miért imádjuk az őszi esküvőket?

Az őszi esküvő helyszín kiválasztásánál fontos szerepe van a fényeknek és a fotózási lehetőségeknek. Ilyenkor csodásak a színek és a vendégek hangulata is.

Harkány Ametiszt Hotel és Gyógyfürdő

Ametiszt Hotel Harkány és a Harkányi Gyógyfürdő

A harkányi Ametiszt Hotel és Gyógyfürdő mindenkinek remek felüdülést kínál.