Szaúd-Arábia

Egy hatamas turisztikai projekt indul Szaúd-Arábiában: a Vörös-tenger több száz kilométernyi szakaszát építenék be, hogy turistákat csalogassanak a világ minden tájáról.
Gigaprojekt Szaúd-Arábiában

A gigaprojekt 50 szigetet és 34 ezer négyzetkilométert – ez a terület nagyobb, mint maga Belgium – az Umluj és Al Wajh közötti területet foglalja magába. A legtöbb turista vízumkötelezettség nélkül utazhat majd a Vörös-tengerhez, ahol a Madáin Szálih régészeti ásatási területhez is hozzáférhetnek, de luxuslakónegyedek és a szórakoztatóipar végtelen lehetőségei is várják majd a turistákat – igaz a konzervatív ország hagyományai miatt félig autonóm területként.

A királyságban a szunnita iszlám szigorú értelmezése tiltja az alkoholt, megszabja a ruházkodást, és korlátozza a nemi keveredést, valamint megakadályozza a nőknek az autóvezetést. Ezen a területen viszont enyhíteni szeretnék a Szaúd-Arábiában máshol alkalmazott szigorú szabályokat.

A projekt 2019-ben indulna és 2022 végéig dolgoznának rajta, aminek során összesen mintegy 35 ezer munkahelyet hoznának létre.

Kapcsolódó cikkek

Libéria - szörfparadicsom, izgalmas emberek

Libéria

Libéria igazi szörfparadicsomnak számít. Ez az a hely, ahol az emberek nem betegszenek meg mentálisan, ez megmagyarázza, hogy egész Libériában 1 praktizáló pszichiáter van.

Luxus vonat utazás Japánban

A világ legdrágább vonatos utazása

A Seven Stars vonaton, a világon a legdrágábban utazhatsz Japánban.

Dominika - szivar, rum, baseball, és további érdekességek

Dominika

A cikkben Dominika titkaiba avatunk be.