Észak-Peru

Észak-Peru, Amazonas folyó. És vannak 4000-ren, akik a folyón épült házakban élnek.
Iquitos, azon belül is Belen.
4000 lakosú város, egyetlen nagyváros a világon, ami nem érhető el autóval, csak hajóval és repülőgéppel.



Dél-Amerika Velencéje. Nincs áram a legtöbb házban. Csónakkal járnak templomba és bevásárolni.



Nincs fürdőszoba, nincs wc. Abban az Amazonasban fürdenek, ahová a szemét is néha kerül.
Kedvelt ételük a grillezett alligátor, illetve a palometa nevű hal sülve (a piranha rokona, csak növényevő).
Tipikus gyümölcs, a gyerekek kedvence az aguaje (buritipálmán terem)



Machu Picchu

Amennyiben a Machu Picchu meghódítását tervezed, olvasd el Bartanics Fanni utazási élményeit,
nézd meg Facebook oldalát, Instagramját.

Machu Picchu szállások

Összefoglaló az útról:

Első nap:

Júliusban vágtam bele ebbe a kalandba az egy éves latin-amerikai utam során. Egy 15 km-es bemelegítés után, megérkezett a 16 fős csapat a 3900 méteren fekvő első bázisra. Alig ültem le, éreztem, ahogy a jéghideg szél átfúj az izzadt ruháimon. Nem volt kellemes. Végül a lovak is megérkeztek, amik 5 kilómat átvették az első három napra. A sátort egy némát lénnyal osztottam meg, majd végre megtapasztaltam az első, bőséges hegyi ebédet.

A bazis, ahol ez a csodás látvány fogadott. A személyzet velünk sétálta végig a 75 km-t, lóháton vitték magukkal a konyhát, hogy nekünk legyen mit ennünk.



Fakultatív programként volt ugyan a lagúnához való felmászás, de ki ne vállalna be még 350 méter emelkedést és egy óra sétát, hogy megtekintse a krisztálytiszta kék csodát. Szenvedtem, mint a kutya és sereghajtóként érkeztem, de elképeszető látvány volt.

A lagúna jéghideg vízében, többen is megmártóztak, de az én bátorságomnak van határa.

Eljött az első éjszaki kihívás. Körbe csavartam magam a takaróval és négy réteg ruhát aggattam magamra, úgy másztam bele a hálózsákomba, ami plusz 5 fokra volt kitalálva, de az extra rétegekkel sikerült átvészelni a -7 fokos éjszakát.

Második nap:

A konyhe reggel 5-kor koka teával ébresztett minket, ami a magassághoz való hozzászoksát segíti, és energiát ad. Majd kellemetlen meglepetés várt, ugyanis elfelejtettem melegen tartani az elektronikai eszközöket, így az összes elem, külső töltő és a telefonom is teljesen lemerült. Még jó, hogy a kis kamerámmal aludtam, így volt mivel dokumentálni az utat.

4600 méterig emelkedtünk egy 3 órás mászás után, de itt már nem bánt kesztyűs kézzel velünk a hegy. Itt jöttek el azok a pillanatok, mikor fel akartam adni. Szinte végig hátul kullogtam, levegő után kapkodva. Nem tudom, hogy a sport hiánya, vagy csak a rossz technika volt az oka, de egy idő után az egész csapat elsétált mellettem.

Nagyon nehéz volt értékelni azt a sok szépet körülöttem, mikor a pokolba kívántam a kavicsos utat. Mikor végre meghódítottam a csúcsot, öröm könnyek gyűltek össze a szemem sarkában. Leírhatatlan érzés volt, hogy teljesítettem a távot. Megcsináltam! Végre fent voltam és az egész világ a szemem elé tárult. A pár perc pihenő alatt a túravezető bevezetett minket az Inkák spirituális világába.

A 4600-as csúcshódítás. Teljesen kimerülve érkeztem meg, de a látvány minden fáradtságot megért. A hideg szél miatt, olyan -5 fok körül volt a hőmérséklet.

Még a hegyoldal aljából hoztam egy követ, a helyi Inka hagyományoknak megfelelően, hogy engedélyt kérhessek Föld Anyától a csúcson a tovább haladáshoz. Én, mint idegen jöttem ide, hogy megismerjem az Inkák híresen misztikus világát, így én is letérdeltem a hegycsúcson és feltettem a követ a többi tetejére, hogy Föld Anyának ajándékkal kedveskedjek engedélyért cserébe.

Éppen készültünk ereszkedni és magunk mögött hagyni a pumák természetes élőhelyét, amikor is hatalmas robajjal megindult a hegyoldal. Lavina! Nem hittem a szememnek, micsoda természeti csodának lehettem a szemtanúja. A csúcs mintha ledobta volna a sapkáját, iszonyú sebességgel indult meg a hó. Igaz nem volt akkora, hogy félni kelljen, de az a mély, dübörgő, erőteljes hang, ahogy végig söpört az egész völgyön keresztül, a mai napig kísért.

Végre kezdett melegedni a hőmérséklet, ahogy elértük a következő bázist. Itt ugyan csak ebédelni álltunk meg, majd még 3 óra meredek ereszekedés következett.

Második nap már elértük a dzsungelt, ahol végre megszabadulhattam a télidzsekitől.

Nem csoda, hogy teljesen begyulladtak az inak a jobb bokámban, túlerőltettem. Sántikálva érkeztem meg a kempingbe 23 km után, ahol továbbra sem volt ingyen zuhany lehetőség, én pedig nem voltam hajlandó fizetni vízért. Mintha apró rajzfilm vonalkák lebegtek volna felettem, jelezve, hogy 2 napja izzadok.

A gyomrom kicsit rakoncátlankodott, mivel fertőtlenítő tablettákkal ittam az útközben gyűjtött ivóvizet, de nagyobb baj nem lett.

Harmadik nap:

A fájdalomküszöbömet már rég átlépte a jobb bokám és a bal is kezdett csatlakozni. Végig szenvedtem a 3 órás fel-le utat, majd a cél előtt a csoport egyik tagja felajánlotta, hogy megmasszírozza a lábam és a bokám, mivel ez a szakmája. Inkább hagytam volna, hogy kitépje egyesével a hajam, annyira fájt a folyamat. Könnyekben úsztak a szemeim és keservesen visítottam mikor elért az inakhoz.

A pillanat mikor végre én is utolértem a csapatot.

Zokogva könyörögtem, hogy hagyja abba, de állította, hogy erre szükség van. Reszkettem a fájdalomtól és hol hideg, hol meleg lett a bőröm. Olyan fejfájást okozott a tortúra, hogy azon gondolkodtam, a következő lehetőségnél inkább levetem magam a hegyről.

Az utolsó 45 perc séta maga volt a pokol. Útközben az egyik lány igyekezett elvonni a figyelmem és szóval tartott. Halálközeli élményeket osztottunk meg egymással és alig fél órával a különös beszélgetés után újabb hatalmas robajra lettünk figyelmesek és óriási ordításra az ausztrál fiú részéről.

Megindult a föld! Sáros, kavicsos földcsuszamlás vitte majdnem el a fiút, de még időben félre ugrott és elmenekült. Csak úgy vitte magával a fákat és a bokrokat a sártömeg, mi pedig megfagyva néztük a biztonságos távolból a pusztítást. A csapat lassabbik fele, aminek oszlopos tagja voltam, a túloldalon ragadt. El volt zárva az út. A túravezető alaposan szemügyre vette a helyzetet, majd mikor tiszta volt a levegő, átmászhattunk az akadályon.

Délután elmentünk egy természetes melegforráshoz, ahol a bokáim kellemesen lebeghettek és pihenhettek. Körülöttem a csodás hegyek, ahogy masszíroztam a lábaimat, remélve, hogy másnap tudom majd folytatni az utat.

Este tüzet raktunk és a többi csoporttal egész esti multaságot csaptunk. Ment a zene, ittuk az Inka tequilát és ráztuk a fenekünk, amíg el nem nem mosta a hangulatot a trópusi eső.

Negyedik nap:

Választhattam, hogy szeretnék-e 3 órán át lefelé sétálni, busszal lemenni, vagy drótkötélen átsikalni 300 méter magasan, 4 km-en át, 5 különböző pozícióban. Hmmm...nem volt könnyű választás :D Végül elmentem drótkötelezni és eszméletlen volt fejjel lefelé átsuhanni a magasban a patak és a dzsungel felett.

Ezen a ponton a bokáim feladták, és kénytelen voltam papucsban folytatni az utat. A lovak itt már nem kísértek, így a plusz öt kilót nekem kellett átvállalni. Nem mondom, hogy életem legszebb élménye volt papucsban a vonatsínek melletti köveken 3 órát sétálni, de a tudat, hogy épp a Machu Picchu-t kerültem meg, segített.

Este végre 4 teljes nap után lezuhanyoztam. Olyan érzés volt mint a Karácsony, a szülinap és a nyári szünet egyben. A csapat egészen más benyomást keltett tisztán és ápoltan az étteremben.

Ötödik nap:

Reggel 4-kor kukorékolt az ébresztő, gyerünk gyorsan a hídhoz sorba állni. 5-kor kapunyitás és a tömeg megindult a Machu Picchu felé. A vaksötétben emberek százai mászták meg az 1.7 km-es lépcsőt a csúcson lévő bejáratig. Én pedig továbbra is papucsban kullogtam, szép lassan, ahogy azt eddig is tettem. A lépcsőfokok hol aprók, hol hatalmasak voltak. Izzadtam, kapkodtam a levegőt, szedtem a lábaim és csak számoltam vissza, hogy hány lépcső van még hátra. 50 perc után végre megérkeztem.

Hatkor nyíltak a kapuk és semmi perc alatt bent voltam. Végre! Ötödik napja sétáltam, sírtam, nevettem, szenvedtem és örültem, hogy ide eljussak. Persze könnyű lett volna befizetni a buszra és kényelmesen eljönni, megnézni a világ egyik leghihetetlenebb csodáját, de ha nem dolgozok meg érte, nem értékelem annyira a végeredményt.

Megszenvedtem azért, hogy ott állhassak az Inkák legcsodáltatosabb városában. A mai napig nem tudja megfejteni a tudomány, hogy hogyan is vágták ennyire szabályosan a több tonnás köveket az itt élők. Senki sem tudja ezt megismételni. Ezért megérte napokig sétálni.

Az igazi Inka történet egészen más volt, mint amire számítottam. Kiderült, hogy olyan, mint Inka nép, nem létezik. Egyedül a királyt hívták Inkának, mindenki más a Quechuákhoz tartozott. A Quechua nyelv pedig hihetetlenül bonyolult, ugyanis a túravezetőnk sokszor tanított nekünk szavakat ezen a nyelven. A legegyszerűbb kifejezések is legalább kétszer olyan hosszúak, mint bármelyik másik nyelven.

A Quechuák nem hagytak hátra semmilyen írásos emléket, így ma sok minden csak találgatás. A spanyolok soha nem találták meg Machu Picchu-t, de 1911-ben egy amerikai utazó teljesen véletlenül akadt rá, és ezért tekinthetjük meg ma is. A spanyolok, mindent tönkre tettek, mindenkit megöltek és mindent elvettek, amit csak tudtak, de hálisten ezt a csodát, nem sikerült elvenniük az utókortól.

A Nap kapunál még elképesztőbb volt a Machu Picchu.

Kevés olyan kalandhoz volt szerencsém, ahol az út és a desztináció, ugyan annyira volt fontos. Salkantay egy életre bevéste magát az emlékeimbe.

A perui kalandok összefoglaló videóját itt tekintheted meg.

Hasznos tanácsok:

Miért ajánlom Salkantay-t az Inka ösvény helyett? A Salkantay 4 vagy 5 napos is lehet, fele annyiba kerül, több hegyen és völgyön megy át, magasabbra jutsz fel és többet látsz. Az Inka ösvény 4 napos, minimum kétszer annyiba kerül, legalább 3 hónapra előre kell foglalni helyet és csak egy völgyön megy keresztül.

A Salkantay attól függően, hogy mennyit vállalsz be és hol foglalod, 170 és 300 USD között mozog. Átlag 220-nál ne fizess többet, az már csak lehúzás. Ha nem szeretnél a forráshoz menni, drótkötelezni, vonattal menni a Machu Picchutól vissza Cuzcóba, akkor természetesen olcsóbb.

A vega menüt ajánlom mindenkinek még ha húsevő is vagy, mert sokkal változatosabb és finomabb ételeket kaptam, amit a húsevők is megirigyeltek.

Amit vigyél magaddal: Meleg hálózsák, vagy tudsz bérelni 13 USD körül, túrabotok, bakancs, amit már betörtél, bikini, vízfertőtlenítő tabletták, csokik és egyéb nasik, WC papír, száraz tusoláshoz szükséges eszközök. Sátrat és kényelmes matracot kapsz, az ételek nagyon finomak és még senki sem maradt éhen. Jó kalandozást!





Perui szállások